Egyetlen gazdák hesse

egyetlen gazdák hesse
Gazdák Lapja, A borvidéki bizottság. A lapokból értesülünk arról, hogy a magyar szőlősgazdák országos Egyesülete vidékenként borbizottságok megalakításán fáradozik, melyek feladata lenne az illető vidék bortermelési ügyeinek vezetése, irányítása. A Szatmár központtal alakítandó vidéki bizottság f.

Frankfurt am Main Első fejezet A mariabronni kolostorbejárat karcsú ikeroszlopokon nyugvó köríve előtt, az út szélén állt egy egyetlen gazdák hesse, dél magányos fia, régi időkben Rómát járt zarándok hozta kemény törzsű nemes gesztenye; kerek koronája gyengéden borult az egyetlen gazdák hesse fölé, teli tüdőből zúgott a szélben, tavasszal már zöldellt a környéken minden, a kolostorkert diófái is új lombruhájukban vöröslöttek, ő még sokáig váratott leveleire, majd a legrövidebb éjszakák évszakában sugarakba szökkentette lombozata sűrűjéből fénytelen, tejeszöld, oly intően, szorongatóan fanyar illatú, különös egy srác egy lány találkozik 1, és sárguló koronája októberben, szüretután hullajtotta az őszi szélbe némely esztendőben be sem érő tüskés termését, hogy birokra kelhessenek érte a klastromi diákok, és az olasz földről származó Gregor perjelnek legyen mit megsütnie kandallója parazsán.

Idegenül, szelíden lengette a kolostorbejárat fölött koronáját a szép fa, a más égtájról való, érzékeny természetű, könnyen borzongó vendég, a kaput tartó sudár homokkőoszlopok, az ablakíveket díszítő, kőből vert csipkék, párkányok, pillérek titkos rokona, akit szerettek a welschek meg a latinok, s jövevényszámba vettek az idevalósiak.

A külországi fa alatt jó néhány nemzedék klastromi diák elhaladt már, hóna alatt írótáblával, fecsegve, játszva, nevetgélve, verekedve; mezítláb vagy saruban, ahogy az évszak változott, szájuk szögletéből csüngő virággal, diót ropogtatva vagy hógolyót gyúrva.

Mindig újak jöttek, egy-két esztendő fordultán mind kicserélődtek a jószerint egymáshoz hasonló szöszke, göndör fürtös arcok. Némelyik ottmaradt, novícius lett, barát, fejét kopaszra nyírták, csuhát viselt, derekán kötelet; könyveket böngészett, oktatta a gyerkőcöket, megöregedett, meghalt.

Mások, ha megtöltekeztek tudománnyal, visszatértek a szülői házba, a lovagvárakba, kereskedő- és kézmívesportákra, kikerültek az életbe, űzték játékaikat, mesterségüket, s egyszer talán, férfikorban, ellátogattak a kolostorba, fiúcskákat vezettek tanulósorba az atyák keze alá, egy pillanatra eltűnődve felmosolyogtak a gesztenyefára, aztán továbbmentek újra.

A súlyos, kerek ablakívek, a zömök, vörőskő ikeroszlopok között, a klastrom celláiban, termeiben éltek, tanítottak, tanultak, irányítottak, kormányoztak: műveltek itt sokféle, egyik nemzedékről a másikra szálló művészetet és tudományt, jámbort és világit, világosat és titokzatosat.

Könyveket írtak és magyaráztak, rendszereket építettek fel, összegyűjtötték a régiek írásait, másoltak képes kódexeket, ápolták a nép hitét, és mosolyogtak a nép hitén.

Tudós okosság, jámbor kegyesség, együgyűség és agyafúrtság, evangéliumi bölcsesség, görög bölcsesség, fehér és fekete mágia, mindből tenyészett itt valami, mindennek volt helye, tere: remeteségnek, vezeklésnek, valamint társaságkedvelő vidám életnek is ; a mindenkori apát személyén és a kor uralkodó áramlatán múlott, hogy egyetlen gazdák hesse melyik kerekedett felül, melyik divatozott.

A kolostort híressé időnként ördögűzői, démonkergetői tették, olykor kitűnő zenéje, olykor egy szent, gyógyító és csodákat tevő atya kedvéért, máskor csukaleveséért, szarvasmájpástétomáért látogatták — mindegyikért a maga idejében. A szerzetesek és tanítványok, buzgók és lanyhák, böjtösek és tokások seregében mindig akadt a számos érkező, itt éló és halálát itt beváró között, mindig akadt egy, akit mindenki szeretett, vagy akitől mindenki félt, a kiválasztottnak tetsző, a különleges, az egyéniség, akiről beszéltek még akkor is, midőn kortársait már régen elfeledték.

Ez idő tájt is élt Mariabronn kolostorában két egyéniség, két különleges lakó, egy öreg és egy ifjú.

Шут выглядел усталым и нервничающим, это был уже не тот уверенный в себе, слегка циничный человек, что направил Олвина по тропе, ведущей в Лиз.

A dormitóriumokatiskolatermeket, templomot benépesítő barátok nyájában akadt kettő, akiről tudtak mind a többiek, akire valamennyien figyeltek. Dániel apát, az öreg és Narziss, az ifjú, a tanítvány, aki nemrégen lépett a férfiak tudják corona sorába, de rendkívüli tehetsége miatt minden hagyomány ellenére már taníthatott, különösképpen görögöt. Figyelmet és kíváncsiságot keltő tekintélye a házban kettőjűknek volt, az apátnak és a novíciusnak, csodálták és irigyelték, titkon rágalmazták is őket.

Az egyetlen gazdák hesse csaknem mindenki szerette, ellenséget nem szerzett magának, csupa jóság, jámborság, alázat volt.

Csupán a kolostor tudósai vegyítettek szeretetükbe valamilyen leereszkedésfélét, mert Dániel apát szent lehetett ugyan, de tudós semmiképpen. Jám-borsága bölcsesség volt, latinul azonban gyengén, görögül egyáltalán nem tudott. Az apát együgyűségén alkalomadtán mosolygó keveseket annál jobban bűvöletbe ejtette Narziss, a csodagyerek, a szép ifjú választékos görög beszéde, kifogástalan lovagi viselkedése, nyugodt, mélyreható filozófustekintete, szép és szigorú vonalú keskeny szája.

Bámulatos görög tudásáért megszerették a tudósok. Nemes voltáért, finomságáért egyetlen gazdák hesse mindannyian szerették, sokan beleszerettek. Néhányan rosszallották, hogy oly nyugodt, fegyelmezett és szerfelett udvari modorú. Apát és novícius, egyik is, másik is a maga módján viselte egyetlen gazdák hesse kiválasztottak sorsát, a maga módján uralkodott, a maga módján szenvedett. Mindkettő rokonabbnak, közelebb állónak érezte a másikat a többi klastromi népnél, mégsem találtak egymáshoz, mégsem melegedtek fel egymás iránt.

Az apát nagy gondot, nagy figyelmet szentelt az ifjúnak, s aggódott érte, mint ritka érzékeny, talán koraérett, talán veszedelemben forgó testvéréért.

egyetlen gazdák hesse

Az ifjú az apát valamennyi parancsát, intelmét, valahány dicsérő szavát makulátlan magatartással fogadta, sohasem ellenkezett, nem csüggedt el, és ha az apát helyesen ítélte meg, hogy egyetlen vétke a gőg, ugyancsak értette a módját, hogyan rejtse el ezt a vétket.

Szó nem férhetett hozzá, tökéletes volt, különb mindenkinél. Egyetlen gazdák hesse előkelősége lengett körülötte hűvös levegőként, csupán igazi barátja akadt kevés a tudósokon kívül.

Talán igaztalan voltam, gyakran dölyfösnek tartottalak. Nagyon egyedül, szerfelett magányos vagy, fiatal testvérem, csodálóid vannak, de barátaid nincsenek. Szeretve szeretném, bár lenne rá okom, hogy néha megfeddhesselek, de nem szolgálsz rá soha. Bár egyetlen gazdák hesse hébe-hóba neveletlen, mint a korodbeli fiatalemberek. De nem vagy az soha.

Olykor kissé aggódom érted, Narziss. Az ifjú az öregre vetette sötét szemét. Lehet, valóban gőgös vagyok. Kérlek, büntess meg érte. Időnként magam is szeretném magamat megbüntetni. Küldjetek remeteségbe, atyám, vagy engedjétek, hogy alantasabb szolgálatot végezzek.

Minden bizonnyal tanító és tudós lesz belőled. Te talán nem erre vágyakozol? A tudományban mindig örömömet lelem majd, hogyan is lenne másként?

Nem hiszem azonban, hogy a tudomány lesz egyedüli világom. Az ember sorsát és küldetését nem mindig vágyai határozzák meg, hanem valami más, valami eleve elrendeltetett. Az apát elkomolyodva hallgatta. Oreg arcán mégis egyetlen gazdák hesse villant, mikor megszólalt: — Amennyire az embereket megismertem, mindannyian, kivált ifjan, hajlunk arra, hogy vágyainkat összetévesszük a Gondviseléssel. Nos, te, aki úgy hiszed, tudod előre, mondj egy-két szót nekem, mire vagy hivatva?

Narziss félig behunyta sötét szemét, és az elrejtőzött hosszú, fekete egyetlen gazdák hesse mögé. Narziss halk hangon, szemét lesütve beszélni kezdett. Azt hiszem, szerzetes leszek, pap, perjel és apát is talán. Nem azért hiszem mindezt, mintha kívánnám.

Nem vágyom tisztségre, egyetlen gazdák hesse mégis megbíznak majd vele. Sokáig hallgattak mind a ketten. Ez a tulajdonság arra kényszerít, hogy uralkodjam a többiek felett, és így szolgáljam őket. Ha nem klastromi életre születek, bíró vagy államférfi válna belőlem. Mivel testvéreink titkaiba tud-tukon kívül behatolni nem szeretnék, mondd el, hogy mit gondolsz rólam, apátodról, Dánielről. Narziss felemelte tekintetét, és az apát szemébe nézett. Mégis megteszem.

Narziss lehajtotta fejét, és így suttogott: — Kevés az, tisztelendő atyám, amit terólad tudok. Tudom, hogy Isten szolgája vagy, és szívesebben őriznél kecskéket, kongatnál kis harangot remeteségben, vagy hallgatnád parasztok gyónását, mintsem egy nagy kolostort kormányozz.

Tudom, hogy különös szeretet fűz Isten Szent egyetlen gazdák hesse Anyjához, leggyakrabban hozzá imádkozol. Imádkozol olykor, hogy a görög és mind a többi kolostorunkban művelt tudomány zavart és veszedelmet ne keltsen alárendeltjeid lelkében.

Imádkozol olykor azért, hogy türelmed Gregor perjel iránt el ne hagyjon. Olykor pedig csendes végért imádkozol. Úgy hiszem, meghallgatásra találsz, és szelíd halálban lesz részed. Az apát kis társalgójára csend települt. Végül megszólalt az öreg. Rajongó testvér! Nem ártana neki, ha valamiféle vezeklést rónék rá. A kiszabott vezeklést azonban én is megosztom vele. Az apát felállt. Mosolyogva intett búcsút a novíciusnak. Isten mást is kíván tőlünk, nemcsak látomásokat.

Vegyük úgy, hogy a könnyű halál ígéretével hízelegtél egy öregembernek.

egyetlen gazdák hesse

Vegyük úgy, hogy az öregember pillanatidőre szívesen is hallgatta ezt az ígéretet. Most azonban elég volt.

Frankfurt am Main Els fejezet A mariabronni kolostorbejrat karcs ikeroszlopokon nyugv krve eltt, az t szln llt egy gesztenyefa, dl magnyos fia, rgi idkben Rmt jrt zarndok hozta kemny trzs nemes gesztenye; kerek koronja gyengden borult az t fl, teli tdbl zgott a szlben, tavasszal mr zldellt a krnyken minden, a kolostorkert difi is j lombruhjukban vrslttek, mg sokig vratott leveleire, majd a legrvidebb jszakk vszakban sugarakba szkkentette lombozata egyetlen gazdák hesse fnytelen, tejeszld, oly inten, szorongatan fanyar illat, klns virgait, s srgul koronja oktberben, szretutn hullajtotta az szi szlbe nmely esztendben be sem r tsks termst, hogy birokra kelhessenek rte a klastromi dikok, s az olasz fldrl szrmaz Gregor perjelnek legyen mit megstnie kandallja parazsn. Idegenl, szelden lengette a kolostorbejrat fltt koronjt a szp fa, a ms gtjrl val, rzkeny termszet, knnyen borzong vendg, a kaput tart sudr egyetlen gazdák hesse, az ablakveket dszt, kbl tárgyaló nő erquelinnes csipkk, prknyok, pillrek titkos rokona, akit szerettek a welschek meg a latinok, s jvevnyszmba vettek az idevalsiak. A klorszgi fa alatt j nhny nemzedk klastromi dik elhaladt mr, hna alatt rtblval, fecsegve, jtszva, nevetglve, verekedve; meztlb vagy saruban, ahogy az vszak vltozott, szjuk szgletbl csng virggal, dit ropogtatva vagy hgolyt gyrva.

Holnap a hajnali mise után imádkozz el egy olvasót, alázattal és odaadással imádkozz, ne pedig felszínesen, és én is ezt teszem. Menj hát, Narziss, eleget beszéltünk. Egy másik alkalommal Dániel apátnak egyengetni valója támadt a legfiatalabb tanítóatya és Narziss között, akik a tanítás rendjének egy pontjában nem tudtak megegyezni: Narziss nagy buzgalommal bizonyos változtatásokra törekedett, és ezeket meggyőző érvekkel igazolta is, de Lorenz páter valamiféle féltékenységből ellene szegült, és az újabb megbeszéléseket mindig a lehangolt némaság duzzogó napjai követték, amíg Narziss igaza tudatában újra csak előhozakodott a dologgal.

Végül is Lorenz atya kissé sértődött hangon így szólt: — Nos, Narziss, fejezzük be a vitát. Tudod jól, a döntés az enyém, és nem a tied, nem vagy kollégám, csak kisegítőm, alkalmazkodni köteles.

egyetlen gazdák hesse

De mivel ezt az ügyet oly nagy fontosságúnak tartod, és mivel én csupán hivatalbeli hatalmam, nem pedig tudásom és tehetségem révén vagyok felettesed, nem akarok magam dönteni, hanem apát urunk elé járulunk, és rábízzuk, tegyen igazságot.

Társkereső iroda paca is tettek, Dániel apát meg türelmesen és jóindulatúan hallgatta végig a két tudós grammatikatanításról vallott nézeteinek összecsapását. Mind a kettő aprólékosan elmagyarázta és megokolta véleményét, majd az öregúr kedélyesen rájuk nézett, kicsit megcsóválta ősz fejét, és így szólt: — Kedves testvérek, remélem, egyikőtök sem hiszi, hogy ehhez a dologhoz éppoly sokat értek, mint ti. Narziss, aki ennyire szívén viseli iskolánk dolgát, és a tanítás megjavításán fáradozik, dicséretet érdemel.

Ám ha elöljárója másként vélekedik, Narziss dolga a hallgatás meg az engedelmesség, mert hiába minden javítás, ha érte a rendet és engedelmességet e házban megszegik.

Megrovom Narzisst, amiért engedni nem indiai nő keresés. Nektek, fiatal tudósok, kettőtöknek meg azt kívánom, ne legyetek soha olyan elöljáró híján, aki ostobább nálatok; gőg ellen ez a legjobb orvosság. A következő napokban azonban semmiképpen sem mulasztotta el, hogy fél szemét rajtuk tartsa, vajon helyreáll-e a jó egyetértés a két tanító között.

Történt pedig, hogy a kolostorban, amely annyi érkező-távozó arcot látott már, új arc bukkant fel, és ez egyetlen gazdák hesse tartozott az észrevétlen maradók, gyorsan feledésbe merülők közé. Egyetlen gazdák hesse ifjú, akinek jöttét apja már régen jelezte, egy tavaszi napon érkezett, hogy tanulmányait a klastrom iskolájában végezze.

Apa meg fiú a gesztenyefához kötötték lovaikat, s a bejáratnál fogadta őket a kapus. A fiú felnézett a még téliesen kopár fára. De szép, de furcsa fa!

Tudni szeretném a nevét! Az apa — gondterhelt és kissé fancsali képű, idősebb úr — ügyet sem vetett az ifjú szavaira, de a kapus, egyetlen gazdák hesse egykettőre megtetszett a fiú, választ adott neki.

  • Olcsó stuttgarter kislemez
  • Какой бы механизм ни создавал эти образы, он управлялся его присутствием и, до некоторой степени, и его мыслями.
  • Эти ревностные поиски, поглощающие всю его энергию и весь жизненный интерес, заставляли на какое-то время забыть тайну своего происхождения и ту странность, что отрезала его от всех его товарищей.

Az egyetlen gazdák hesse kedvesen megköszönte, és kezet nyújtott: — A nevem Goldmund, itt fogok iskolába j árui. A kapus barátságosan rámosolygott, aztán elindult a jövevények előtt, át a kapun, föl a széles kőlépcsőkön a kolostorba, ahová Goldmund félelem nélkül lépett, azzal az érzéssel, hogy ezen a helyen két olyan élőlénnyel találkozott már, akikben barátra lelhet, a fával meg a kapussal.

A vendégeket először az iskolafelügyelő páter, estefelé pedig maga az apát is fogadta. Goldmund egyetlen gazdák hesse, a császári hivatalnokot, miután egyetlen gazdák hesse helyen bemutatta fiát, meghívtak, legyen egy ideig a ház vendége. De a vendégjoggal csupán egy éjszakára élt, mivel, ahogy mondotta, reggel tovább kell utaznia. Két lova egyikét felajánlotta a kolostornak, és az adományt elfogadták. Illedelmes és hűvös volt az egyházi urakkal folytatott társalgás; de az apát és a páter is örömmel nézegette a tisztelettudóan hallgató Goldmundot, mert a bájos, szelíd ifjú nyomban elnyerte tetszésüket.

Apját másnap minden marasztalás nélkül engedték útjára, a fiút azonban szíves örömest tartották maguknál. Bemutatták a tanítóknak, s kijelölték ágyát a diákok hálótermében. Goldmund tisztelettudóan és szomorú arccal búcsúzott apjától, mikor az lóra szállt, mozdulatlanul állt, úgy nézett utána, amíg el nem tűnt a magtár és a malom között a külső kolostorudvar keskeny kapuján át.

Amikor megfordult, hosszú, szőke szempilláján egy könnycsepp ült; de a kapus kedveskedően vállon veregette. De hamar meglátod: itt is lehet élni, és nem is olyan rosszul.

Hermann Hesse NARZISS ÉS GOLDMUND

Ha egyetlen gazdák hesse szűkségét érzed valakinek, aki jó szívvel van Hozzád, gyere hozzám bátran. Goldmund a kapusra mosolygott. Ha csakugyan örömet akarsz szerezni nekem, mutasd meg egyszer, minél előbb, kérlek, hol találom a lovacskánkat, akit atyám itt hagyott.

Üdvözölni szeretném, és látni, vajon neki is jól megy-e a sora? A kapus nyomban magával vitte, és a magtárral szomszédos istállóba vezette a fiút. A langyos félhomályban, hol ló, árpa és trágya csípős szaga terjengett, Goldmund megtalálta az egyik állásban a barna lovat, amelynek hátán ideérkezett. Mindkét karjával átölelte az állat nyakát; a ló megismerte, és egyetlen gazdák hesse messziről feléje nyújtogatta fejét, fehér foltos, széles homlokához szorította arcát, gyengéden megsimogatta, s a fülébe sugdosott — Adj' isten, Holdas, adj' isten, jószágocs-kám, jó kis cimborám!

Hogy megy sorod? Szeretsz-e még? Enni kapsz-e? Úgye neked is hiányzik az otthoni rét? Haj, kedveském, lovacskám, Holdas pajtás! De jó is, hogy itt maradtál, gyakran jövök majd hozzád, hadd lássalak. Ujjasából elővett egy darab, reggelijéből maradt kenyeret, és kis falatonként megetette vele.

Aztán búcsút vett tőle, és ment a kapus után, át a széles, nagy város piacteréhez hasonló, hársfákkal szegélyezett udvaron.

Narziss Es Goldmund Hermann Hesse

A belső kapunál köszönetet mondott a kapusnak, már a kezét nyújtotta, mikor észrevette, hogy elfeledte a tanterembe vezető utat, hiába mutatták meg neki az előző napon; kicsit egyetlen gazdák hesse, s elpirult, úgy kérte a kapust, vezetné tovább, s az szívesen megtette. Ezután belépett az iskolaterembe: tucatnyi gyerek meg ifjú ült a padokban, és ahogy belépett, Narziss, a famulus hátrafordult.

egyetlen gazdák hesse

Narziss kurtán, mosoly nélkül üdvözölte, s helyet mutatott neki az egyik hátsó padban, s tüstént tovább folytatta a tanítást.

Goldmund leült. Meglepődött, milyen fiatal a tanító, alig néhány esztendővel idősebb, mint ő maga, csodálkozott, és szívből örült, hogy a fiatal tanító olyan szép, előkelő, komoly, és még megnyerő és kedves is.

A kapus kedves volt hozzá, az apát barátságosan fogadta, az istállóban egy darabka otthon —Holdas várja, és íme, most itt van ez a meglepően fiatal tanító, komoly, akár egy tudós, előkelő, akár egy herceg, és mennyire fegyelmezett, hűvös, tárgyilagos, lenyűgöző a hangja! Hálás szívvel figyelte, ha nem is értette mindjárt, miről beszél.

Olvassa el is